Kis magyar kapitalizmus címmel tartottak tanácskozást Kaposváron arról, hogy napjaink pénzügyi és gazdasági válsága az elmúlt évtized terméke-e, vagy a kapitalizmus szükségszerű velejárója, ugyanakkor lehet-e kiút az eladósodottságból, és kik lettek ennek a helyzetnek a vesztesei és győztesei.

Az Agrobank csődje, olajszőkítés, a Postabank bukása, a Globex összeomlása, a Tocsik-ügy, a Lupis Brókerház botránya, a Kulcsár-ügy, aztán a Széchenyi Bank bedőlése, végül napjaink bankcsődjei és brókerbotrányai: Róna Péter számba vette a 1990-es évek óta tartó pénzügyi botrányokat Magyarországon.  Más nemzeteknél nincs ilyen mérvű, folyamatos sorozat, nálunk viszont a pénzügyi botrányok a nagy méretük, a társadalmi és gazdasági súlyuk miatt egyedülállóan negatív hatást keltenek. Kiszámolta, hogy a nemzetgazdaságnak mennyibe kerültek ezek a botránysorozatok: 20 év alatt évente a GDP 1,2 százalékát vitték el. Ez hatalmas szám, a hiánya visszahúzhatja a növekedést. De a pénz elpárolgott, és a botrányok jellemzője az, hogy szinte sohasem tudhatjuk meg, hogy mi történt valójában.

Mi a fene történt a Postabankkal annak idején, tette fel a kérdést. Princz Gábor nyolc évre elment Bécsbe, és amikor hazajött, megbüntették másfélmillió forintra, miután több százezer ember tönkrement. A magyar pénzügyi botrányok sajátossága, hogy semmiféle elszámoltatás nem történik utána, és ugyanez zajlik jelenleg is a bórkerházak csődje után. A Fidesz-kormány hangoztatja a kártalanítást, ami nagyon fontos, de hogy ki a felelős azért, hogy mindez megtörténhetett, arról nincs szó. Alapvető tény, vonta le a következtetést, hogy az egész magyar pénzügyi rendszer (bankok, brókerházak és biztosítók) szabályozása és felügyelete fabatkát sem ér. A legnagyobb csalódás pedig az a számára, hogy a honfitársai ezt eltűrik, tette hozzá.

A legnagyobb csapást a társadalomnak a devizahitelezés jelentette, amelyről Róna Péter már 2007-ben megírta, hogy baj lesz belőle, de sokáig egyedül volt ezzel a véleményével. Azóta a 197 ezer hitelszerződés közül minden negyediket nem tudnak törleszteni az adósok, és a devizaalapú hitelezés nemcsak a háztartásokat és családok százezreit tette tönkre, de letaglózott egy generációnyi kisvállalkozói réteget, és ezt nagyon fontosnak tartja. Kiábrándult, kétségbeesett, szorongó sőt nyomorgó kisvállalkozókat hagyott maga után a devizahitelezés, akiknek már nincs erejük beindítani a gazdaság motorját.

A botrányok pedig minden bizonnyal ismétlődni fognak, mert egyetlen kormány sem tett eleget azért, hogy feltárja a bajok gyökerét, pedig az ország jövője a tét. A brókerbotrányokkal 400 milliárd forint odavan, ez a pénz pedig hiányzik a szociális ellátásból, a munkahelyteremtésből, csodákat lehetne művelni vele az egészségügyben és az oktatásban, állította. A Quaestor volt az ország harmadik legnagyobb brókerháza, és egy nap arra ébredünk, hogy egy nyolc elemit végzett, börtönviselet ember, Orgován Béla lett a vezérigazgató. Hát miféle ügyészség, jogrendszer, felügyelet az, ahol ilyen megtörténhet, kérdezte Róna Péter, és hozzátette: mély és szerteágazó a baj. 

Mindig lesznek vesztesek

Artner Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kapitalizmus természetéből következően mindig lesznek vesztes társadalmi csoportok és régiók, rámutatott arra, hogy a 2008-as válságot tévesen tartják pénzügyi eredetűnek, mert a baj valójában a reálgazdaságból származott. Amikor telítődik a piac, befullad a termelés, nincs kereslet, a befolyt profitot a cégeknek már nem érdemes visszaforgatniuk a termelésbe, ezért a pénzügyi szektorba helyezik át, ahol a bankoktól hitelezés formájában a gyengébb, nem fizetőképes vállalatokhoz, társadalmi rétegekhez, országokhoz kerül. Ez csak a válság áthárítási mechanizmusa, összegezte.

– A folyamat vesztesei a gyerekek, akik közül sokan éhesen mennek iskolába, és ahol a gyerek éhezik, ott a családnak sincs mit enni, mert a KSH adatai szerint sok három-négytagú család mindössze havi átlag 86 ezer forintból kénytelen megélni. Vesztesek továbbá a fiatalok, akik közül már 600 ezren elhagyták az országot, és ne legyenek illúzióink, ők már nem fognak visszajönni – mondta Szöllősi Istvánné, a pedagógusok szakszervezetének volt főtitkára és egykori országgyűlési képviselő. – Egy beteg, elöregedett társadalom marad itt, ahol növekszik az alulképzett és nyomorgó rétegek száma. Tíz-húsz év múlva azonban nekik kellene majd eltartani az országot, de ezzel ténnyel azonban senki sem akar szembenézni.