Halálos dilemma: soha nem látott népmozgás Európa határain

Összecsapások a francia–olasz határon, kamionokra kapaszkodó bevándorlók Calais-ban, négyméteres kerítés építése a magyar–szerb határszakaszon. Európát túlzás nélkül alapjaiban rázta meg a Földközi-tenger és Törökország felől érkező bevándorló- és menekülthullám. Pedig ez csak a kezdet: az unió százezer menedékkérővel nem tud mit kezdeni, miközben csak Törökország déli részén kétmillió szíriai és iraki várja sorsa alakulását. A Hetek cikke.

A magyar módszer

A magyar kormány szerdán úgy döntött, fizikai határzárat létesít,

konkrétan egy négy méter magas kerítést húz fel a 175 kilométeres magyar–szerb határon.

Pintér Sándor belügyminiszternek egy hete van a határ lezárásának előkészítésére. A döntést bejelentő Szijjártó Péter a Spanyolországhoz tartozó, de Észak-Afrikában lévő Ceuta városát Marokkótól elválasztó, illetve a bolgár–török határon elhelyezkedő határzárhoz hasonlította a magyar döntés következtében felállítandó kerítést. A tervek szerint a magyar kormányfő július elsején csúcstalálkozón tájékoztatja szerb kollégáját a döntés okairól.

Szijjártó Péter

A kormány közben olyan javaslatot készít, amellyel minden uniós tagországot és EU-tagjelöltet biztonságos harmadik országgá minősítenek, olyan országgá tehát, ahová a Magyarországra érkezett menedékkérőket vissza lehet toloncolni. Az Országgyűlés a héten tárgyalta Kósa Lajos, Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát a menedékjog szűkítéséről, amely Szerbiát és Görögországot minősítené biztonságos országnak menekült szempontból.

Az elmúlt hónapok bevándorlás- és menekültügyi vitáiban a kormány és a szigorítás ellenzői bizonyos szempontból elbeszélnek egymás mellett, és erre az év eddigi részének Magyarországot érintő migrációs trendjei módot is adnak.

Kétségtelen ugyanis, hogy a tavalyi évre és 2015 első két hónapjára igazak voltak a kormány állításai, amelyek szerint a Magyarországra érkezett menedékkérők döntő többsége koszovói gazdasági bevándorló volt, ám márciustól a trend megfordult.

Az ügyben megszólaló kormányzati tisztségviselők a Bevándorlási Hivatal 2014-re vonatkozó adatait szeretik idézni, amelyek szerint Koszovóból 21500-an, míg Afganisztánból 8800-an, Szíriából 6900-an, Irakból 500-an érkeztek Magyarországra.

A szigorítás ellenzői viszont az idei év három tavaszi hónapjának statisztikáival érvelnek. Ezek szerint Afganisztánból 6500-an, Szíriából 4200-an, Irakból pedig 1500-an érkeztek, míg a koszovóiak száma 970 főre csökkent – az adatok forrása Köves Nórának, az EKINT (Eötvös Károly Intézet) szakértőjének a 444.hu-n megjelent, a kormány szigorító politikáját kritizáló írása.

Eszerint a Koszovóból útra kelő gazdasági bevándorlók által generált év eleji migrációs hullám azonnal lecsengett, amint az uniós tagországok, köztük Magyaror­szág a migránsok tudtára adták: nem fogják őket menekültnek tekinteni, és rövid úton távozniuk kell az EU területéről. Ezzel szemben a tél vége óta Magyarországra érkezők túlnyomó része valóban háborús övezetekből jön – csakhogy a kormány ellenérve szerint olyan országokon keresztül, amelyek biztonságosnak minősülnek az ő szempontjukból. Azonban – szól a magyar szigorítást ellenzők újabb érve – a helyzet eszkalálódása miatt ezek az országok (Görögország és Szerbia) egyedül nem fognak tudni megbirkózni a menekültáradattal, amelyből Európa eddig csak ízelítőt kapott.

Ami ma Európában látszik, az még mindig csak a felszín.

A Frontexnek, az EU külső határőrizeti ügynökségének az idei év január–május közötti időszakára vonatkozó adatai szerint az úgynevezett Középső Földközi-tengeri Útvonalon keresztül Olaszországba 47 ezren, a Keleti Földközi-tengeri Útvonalon Görögországba 48 ezren, a Nyugat-Balkáni Útvonalon Magyarországra 50 ezren érkeztek. A Frontex adataiból kiderül, hogy Olaszországba elsősorban Afrika Észak-Koreájából, az egykori olasz gyarmat Eritreából érkeznek menekültek; rajtuk kívül a nagyrészt egykor szintén olasz fennhatóság alatt álló Szomáliából, illetve más szubszaharai országokból származó bevándorlók jönnek.

Ami a Magyarországon az EU területére lépett menedékkérőket illeti, közülük az év elején tetőzött gazdasági bevándorlási hullámnak köszönhetően még mindig a koszovóiak száma a legnagyobb (pedig, mint láthattuk, március óta alig érkeznek hazánkba), míg Görögországba döntő részben szíriaiak, rajtuk kívül pedig afgánok és pakisztániak érkeznek.

Ám ez a menekülttömeg, amellyel az unió láthatóan képtelen megbirkózni, csak a jéghegy csúcsa.

A szíriai és iraki polgárháború által keltett, ma még felfoghatatlan méretű menekülthullám ugyanis egyelőre a két állam szomszédait, főként Törökországot, Libanont és Jordániát érinti. Az afganisztáni háborúk és a tálib rezsim örökségeként a régiótól keletre Irán 750 ezer afgán menekült ellátásának nehézségeivel küzd, akiket gyermekeik (köztük a lányok) kötelező iskolába íratásával kísérelnek meg integrálni a társadalomba.

És akkor útra kelt 11 millió (!) ember

A mára összefolyt iraki és szíriai polgárháború keltette exodus méretei európai ésszel felfoghatatlanok: az Amnesty International friss adatai szerint

Szíria (2013-ban) 22 milliós lakosságának több mint fele (!), 11 és félmillió ember elvesztette otthonát a 2011 óta tartó polgárháborúban.

Közülük eddig 4 millióan hagyták el az országot és menekültek Libanonba, Jordániába vagy Törökországba, 7 és félmillióan pedig Szírián belül váltak földönfutóvá.

Fotó: Europress/AFP/Bulent Kilic/Hír24

A hetvenes évek óta amúgy is vallási ellentétektől, ebből jó másfél évtizedig polgárháborútól sújtott Libanonban ma már a Szíriából érkezett menekültek teszik ki az ország lakosságának 20 százalékát, miközben Törökországba 1,8 millió szíriai és 200 ezer iraki menekült érkezett az Iszlám Állam előrenyomulása, illetve a halálszekta és a kurd felkelők között dúló harcok elől. Az utóbbi napokban az al-Kaida szíriai leányvállalataként az ország délnyugati részén előrenyomuló Al-Nuszra Front csapásai elől menekülő drúzok megsegítésére vállalt kötelezettséget Izrael kormánya, amely ugyanakkor továbbra is távol akarja magát tartani a szomszédos országban dúló belháborútól.

Katasztrófahelyzet Törökországban

Valódi, és az uniós országokat nagyon is közvetlenül érintő katasztrófahelyzetet idéz elő, ha a már ma is túlterhelt Törökország teherbíró képessége határára ér. Erre több jel is utalt a közelmúltban. Az IÁ és a szíriai kurd felkelők közötti összecsapások elől menekülők több mint tízezres csoportja a héten áttörte a török–szíriai határt, Numan Kurtulmuș török miniszterelnök-helyettes pedig a határ közvetlen közelében dúló harcok nyomán bejelentette, hogy országa le fogja zárni Szíriával közös határának egyes szakaszait, hogy elejét vegye a területén bekövetkező esetleges humanitárius katasztrófának. Kurtulmuș élesen bírálta a nyugati országokat, amelyek nem veszik ki részüket a szíriai menekültek ellátásából, de nem is segítenek Ankarának a helyzet kezelésében.

Májusban Törökország adott otthont a NATO külügyminiszteri tanácskozásának. Itt Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök arról beszélt, hogy a hozzájuk menekültek élelmezésére, egészségügyi ellátására és oktatására 6 és félmilliárd dollárt költöttek, ám a nemzetközi szervezetek ehhez csupán 350 millió dollárral járultak hozzá. Az eseményről beszámoló Globoport emlékeztetett a török kormány nagyvonalú menekültpolitikájának árnyoldalára, amely „nyitott kapuk” elve jegyében nem csupán a harcok elől menekülők, de az IÁ utánpótlása számára is szabaddá tette a területén történő átjárást. Ráadásul az eszkalálódó görögországi menekülthelyzet azt is jelzi, hogy Ankara – amely, mint láttuk, úgy érzi, hogy nyugati szövetségesei cserbenhagyták menekültügyben – adott esetben kész a vele szomszédos uniós tagországok felé továbbengedni az Irakból és Szíriából érkező menedékkérőket.

A helyzet tehát még annál is sokkal, nagyságrendekkel súlyosabb, mint ahogy Európa ma érzékeli, miközben a kontinens vezetői mintha nem hallanák meg a Törökország felől érkező vészjelzéseket, az unió tagországai pedig egyelőre képtelenek megbirkózni még a törökországi menekülthullám huszadát (!) kitevő migránstömeggel is.

Pedig lehet, hogy mind Európa, mind a menekültek szempontjából optimális lenne, ha a nemzetközi közösség érdemi segítséget nyújtana Törökországnak, Jordániának, Libanonnak, illetve szükség esetén Izraelnek, Iránnak és a kurd hatóságoknak, hogy saját területükön adjanak menedéket a valóban életveszélyben lévő milliónyi szíriai és iraki állampolgárnak.

Egyelőre nem lehetünk optimisták: Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa májusban élesen bírálta a nemzetközi közösséget, amiért magukra hagyta a Szíriával és Irakkal szomszédos országokat a menekültproblémával. Szerinte a nemzetközi közösség „nem dolgozik megfelelően együtt, hogy válaszolni tudjon a szíriai humanitárius szükségletekre”. Európa hamarosan a saját bőrén érezheti annak a következményeit, hogy a nemzetközi szervezetek elmulasztják a menekültkérdés gyors és hatékony kezelését ott, ahol a probléma keletkezett.