A magyar miniszterelnök szerint a legfontosabb az ország szuverenitásának megvédése, de nem annak a szövetségi rendszernek az ellenségeitől, amelyhez tartozunk, hanem éppen a szövetségeseinktől, az Európai Uniótól és az Egyesült Államoktól. Orbán Viktor szerint hazánk ellen Brüsszel áskálódik, míg Washington egyenesen titkosszolgálati akciót folytat a kormánya ellen, amit korrupció elleni harcnak álcáz. Teszi ezt azért, mert nem amerikaiak építhetik az új paksi atomerőművet, mert a nyugat megorrolt, amiért Budapest nem hajlandó lemondani arról, hogy a nyugati világgal szemben, vagy legalább a nyugattól függetlenül fogalmazza meg a saját nemzeti érdekeit, ami – Orbán Viktor szerint -, jelenleg azt jelentené, hogy Magyarországnak az amerikai-orosz és az orosz-ukrán konfliktusból ki kell maradnia.

Mégpedig annak ellenére, hogy a szövetségeseink az EU-ban és a NATO-ban ezt nem tekinthetik másnak, mint árulásnak, amit a maga tahó őszinteségével a legvilágosabban McCain amerikai szenátor fogalmazott meg egy szenátusi vitában, ahol amellett érvelt, hogy hozzáértő és ne politikai kinevezett diplomatát küldjenek a problematikus Budapestre. Az általa Magyarországról elmondottak teljesen egybeesnek más európai fővárosban megfogalmazott véleményekkel, csak az Európai Unióban ezt még vezető politikus nyilvánosan nem fogalmazta így meg, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy másképpen értékelnék Orbán Viktor négy éves hazai és nemzetközi ámokfutását, mint a republikánus szenátor.

Egyébként – ha az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivőjét a magyarországi korrupcióról mondottakért bíróság elé próbáljuk rángatni és ötmillió magyar forintos kártérítésre kötelezni -, akkor a szenátusban elhangzott állításaiért McCaint legalább évekre internálnunk kellene a Hortobágyra, és nem ötmillió forintos, de dollármilliós kártérítésre kötelezni. Idézzük csak fel, miket mondott McCain a szenátusban, a Mandinerben közölt fordítás alapján:

„Magyarország sok tekintetben fontos szövetségesünk, de semmi kétség nem lehet afelől, hogy Orbán Viktor, mióta 2010-ben hivatalba lépett, központosította a hatalmat. Olyan intézkedéseket hozott, melyek csökkentették a magyar bíróságok függetlenségét, vitatott módon változtatta meg az alkotmányt és korlátozta a civil szervezeteket. Tehát egy nagyon fontos országról beszélünk. Egy nagyon fontos országról, ahol rossz dolgok történnek.

Ms. Bell tapasztalata a Gazdagok és szépek című szappanopera elkészítéséhez kötődik. Biztos vagyok benne, hogy a tévénézés nagyon fontos Magyarországon, de tény, hogy a jelölt teljesen alkalmatlan a nagyköveti pozícióra ebben az országban. Ha mondjuk egy karibi országról beszélnénk, azt megérteném. De egy olyan országról beszélünk, ahol a Bloomberg Newst idézve »Orbán azt mondta, hogy véget akar vetni a liberális demokráciának«. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor inkább egy illiberális rendszert részesítene előnyben Oroszország és Törökország példája alapján.

Egyébként van egy kiváló ügyvivőnk Magyarországon, aki nagyszerű munkát végez. A magyar miniszterelnök eltávolodik az értékektől, melyeket a legtöbb európai ország vall. Orbán azt mondta, a civil társadalom tagjai segítséget kapnak külföldről, ezért meg kéne őket figyelni, mint külföldi ügynököket. Például a National Democratic Institute-ról és a Freedom House-ról beszélünk. A civilekről azt mondta: »ezek az emberek nem civilek, hanem fizetett politikai aktivisták, aki idegen érdekeket szolgálnak«. Elképesztő.

Orbán – aki több állami projektet is beindított – a jóléti államot egy munkaalapú államra cserélné. De a legnagyobb baj az, hogy Orbán egyre közelebb kerül Vlagyimir Putyinhoz. (…) Újra azt javaslom tehát a kollégáimnak, hogy ne szavazzák meg ezt a teljesen alkalmatlan jelöltet egy fontos országba nagykövetnek, miközben azért küzdünk, hogy Vlagyimir Putyin ezredes ne tudja kiterjeszteni Oroszország hatalmát és ne tudja restaurálni az Orosz Birodalmat.”

A vita egy későbbi szakaszában ez kiegészítette azzal, hogy: „Egy olyan személyről fogunk szavazni nemsokára, aki teljesen alkalmatlan, hogy egy olyan országban legyen nagykövet, amely ennyire fontos a nemzetbiztonsági érdekeink szempontjából. A Szépek és gazdagok producereként szerzett tapasztalatokat, összegyűjtött 800 ezer dollárt Obama kampányára, majd 2.1 milliót az újraválasztási kampányára. Nem vagyok a politikai kinevezettek ellen. Világos, hogyan folyik ez a játék, de itt egy ország, amely éppen feladja a szuverenitását egy neofasiszta diktátornak, aki Putyinnal fekszik össze. Mi pedig a Gazdagok és szépek producerét küldjük oda. Arra buzdítom a kollégáimat, hogy tegyünk pontot ennek a butaságnak a végére. Azt javaslom, hogy szavazzunk nemmel.”

Na már most, McCainnak nagyon-nagyon sok minden nem tetszik abból, ami Magyarországon történik, ezért hozzáértő diplomatát akar látni Budapesten. Sok mindent említett, amit veszélyesnek ítél az amerikai érdekekre nézve, de nem volt közöttük a paksi atomerőmű, ami nem azt jelenti, hogy ez ne lenne szálka az USA szemében. McCain felsorolta Orbán Viktor bűnlajstromát, mindazt, amit a liberális demokrácia felszámolásában négy év alatt elkövetett és amit az Európai Unióban is a szemére szoktak hányni. De a lényeg a beszéd végén van, és ez az, amit Orbán Viktor nem akar meghallani, hogy tudniillik: ne küldjünk alkalmatlan nagykövetet Budapestre, „miközben azért küzdünk, hogy Vlagyimir Putyin ezredes ne tudja kiterjeszteni Oroszország hatalmát és ne tudja restaurálni az Orosz Birodalmat.”

Ennyi. Ebben minden benne van. Az, hogy az USA nemzetbiztonsági kockázatot lát Orbán Viktor hintapolitikájában. Abban, hogy Oroszországot és Törökországot tekinti mintának a liberális demokráciával szemben, de ami a legsúlyosabban esik a latban, az az, hogy Moszkvához, Putyinhoz dörgölődzik, egy olyan helyzetben, amikor az Egyesült Államok – és más hangsúlyokkal ugyan -, de az egész nyugati világ, benne Európa is, eltökélt abban, hogy nem engedi az orosz birodalmi álmok újjászületését, mert azt a szabad világra kockázatosnak tartja. Főleg azok után, hogy Putyin katonai erővel szerzett érvényt a saját érdekeinek egy vele szomszédos ország kárára. Annektálta a Krím félszigetet és destabilizálja Kelet-Ukrajnát.

Orbán keddi tévéinterjújában arról beszélt, hogy a világon a kártyák újraosztása folyik, és Magyarországnak is ügyesnek kell lennie, hogy a megváltozó világpolitikai helyzetben jó lapokat kapjon. Csakhogy a valóság ezzel szemben az, hogy a kártyák a világban jó ideje le vannak osztva. Sőt még mindig ugyanazok osztják ezeket a kártyákat, mint immár évtizedek óta, vagyis egészen pontosan a kártyákat az Amerikai Egyesült Államok osztja.

Az igaz, hogy szeretnék néhányan megkeverni a paklit és újraosztani a lapokat, így Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin is, csakhogy ezt a nyugati világ, mindenekelőtt az Egyesült Államok egyelőre nem engedi és belátható időn belül nem is áll szándékában megengedni és képes is arra, hogy ne engedje meg. Az új, feltörekvő országok, mint például Kína, de akár a birodalmi tudatra ébredt Oroszország sincs abban a helyzetben, hogy komolyan megkavarja a leosztást, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az Ukrajna miatt kirobbant orosz-nyugati szankciós vetélkedőben jelenleg 10-0-ra áll a nyugat. Nem a német, a francia, az amerikai gazdaság és költségvetés áll a tönk szélén a kölcsönös szankciók miatt, hanem az orosz bankrendszer roppant meg, az orosz gazdaság fagyott be és az orosz milliomosok menekülnek Londonba száz számra, nem az amerikai, német és brit gazdagok keresnek menedéket Moszkvában. Nem nehéz ezt észre venni Budapestről sem.

Orbán mégsem akarja belátni, hogy itt nem a kártyák újraosztása folyik, mi több, ha folyna, akkor sem osztana Magyarországnak egy lapot se senki, akinek nyerő lapok vannak a kezében, mint például az Egyesült Államok, miközben azokat a cinkelt kártyákat, melyeket Putyin ezredes szeretne osztogatni, Orbán Viktor nyugodtan feldughatja magának, mert nyerő lap nincs közöttük. Valójában Magyarország a világ nagy kártyaasztala mellett egyelőre kibicként van jelen, egészen addig, amíg a többiek játékát nem zavarja. És most éppen – kilépve a kibic szerepéből – zavarni kezdi. Leginkább azzal, hogy úgy tesz, mintha neki is osztottak volna lapokat.

Valójában persze egyáltalán nem arról van szó, hogy Orbán Viktor félreértette volna a világhelyzetet, vagy képtelen lenne felmérni az erőviszonyokat. A felcsúti mágus egyszerűen hazudik. De miért teszi? Az ok egyszerű. Orbán Viktor tudatában van annak, hogy mindaz, amit Magyarországon a nemzeti együttműködés rendszerének kiépítése, a liberális demokrácia leépítése terén, az orbáni diktatúra, az ország teljes politikai és gazdaság lenyúlása terén tesz, az valóban összeegyeztethetetlen uniós tagságunkkal, nyugati elkötelezettségünkkel, vagyis előbb vagy utúbb drasztikus szakításhoz fog vezetni a nyugati világgal.

Orbán világosan látja, hogy bármilyen szuverén Magyarország szövetségesek nélkül rövid idő alatt összeomlana. Ezért keres a keleti nyitás jelszava alatt új szövetségeseket, akikre az Európával történt szakítás után támaszkodhat. Ezért keres a magához hasonló fél- vagy egész diktatúrák körében támogatókat, ezért támogat ilyen rezsimeket, ezért dörgölődik ilyen államokhoz, legyen az Azerbajdzsán, Törökország, Kína vagy Oroszország, de akár bármelyik demokrácia deficites, ámde gazdag arab állam. Orbán tehát valójában nem a magyar szuverenitást akarja kiterjeszteni, hanem e szuverenitásnak az EU-ban megvalósuló önkéntes, de számára kényelmetlen korlátozását cserélné le olyan gazdasági és politikai függőségre, tehát a szuverenitásunk egy más minőségű korlátozásra, amely harmonizálna és nem ellentétben állna az általa elképzelt Magyarország-modellel, ami nem a nyugati liberális demokráciákat, hanem az autokrata keleti birodalmak társadalmi-politikai berendezkedését másolná.

Vagyis az orbáni kalandor politika veszélye nem az, hogy belepusztulunk a túlzott szuverenitásunkba, hanem megfulladunk egy az EU-val szemben megfogalmazott értékekre támaszkodó másik szuverenitás-deficitben, amelyet majd nem Washingtonban vagy Brüsszelben próbálnak meg behajtani, hanem Moszkvában vagy Pekingben. Az európai integrációból és a NATO-tagságból következő korlátozott szuverenitásunkat egy moszkovita szuverenitásdeficitre cserélhetjük. És itt nem csak a kettő közötti minőségi különbséget lehet majd fájdalmasan érzékelni, de azt a történelmi perspektívát is, amely abban gyökerezik, hogy egyelőre – mondjon is bármit Orbán Viktor a diktatúrák gazdasági hatékonyságáról -, a liberális demokráciák által működtetett gazdaságok és társadalmak a leginnovatívabbak, a legversenyképesebbek, még ha a történelem jelenlegi időszakában a feltörekvő keleti társadalmak átmenetileg gyorsabb gazdasági növekedést produkálnak is.

Vagyis Orbán Viktor anélkül, hogy hazug ígéretének megfelelően egy soha el nem érhető és teljesen feleslegesen extrém szuverenitást harcolna ki Magyarország számára, valójában éppen ellenkező dolgot tesz, mert mennyiségében és minőségében is korlátozni készül a szuverenitásunkat. Már csak azzal is, hogy olyan országok szövetségesévé készül tenni hazánkat, amelyek évszázadokon keresztül vesztesei voltak a tőkéért és a technológiáért folyó világversenynek. Amelyek csak átmeneti és részleges sikereket tudnak felmutatni ezeken a területeken és folyamatosan a nyugati világ köldökzsinórján lógnak pénzügyileg ugyanúgy, mint technológiailag. Ezen érdemben nem változtatott és nem is fog Kína látványos gazdasági előretörése sem. Mégpedig éppen a kínai politikai rendszer szabta súlyos korlátok miatt. Ugyanez vonatkozik Oroszországra is, amely Kínánál is látványosabban mutatja mennyire függ a nyugati tőkétől és technológiától.

Amikor Orbán az ország szuverenitásáért folyó harcról beszél, valójában a saját szuverenitásának, cselekvési és mozgásszabadságának a megvédésére gondol. Orbánnak azért kell szakítania a nyugati világgal, mert abba nem adaptálható az a társadalmi-gazdasági és politikai modell, amelyet Magyarországnak szán. A jelenlegi szövetségesi rendszerbe nem illeszthető be az illiberális, félfeudális, államkapitalista, diktatórikus rendszer, amelyben az anyagi és kulturális javakat egy centralizált állam tartja a kezében és osztja a hívei között, akiktől teljes lojalitást és odaadást vár. Cserében a vezető elitnek korlátozott szabadságot, az államilag kontrollált és támogatott meggazdagodás lehetőségét ígéri. A tömegeknek pedig a jóléti társadalom helyett a munka társadalmát, amelyben majd senki nem hal éhen, és a permanens rezsicsökkentés miatt nem fagy meg, ha szorgosan végzi a munkáját a földbirtokos latifundiumán, a nemzeti nagytőke és a kiválasztott, együttműködni kész multi gyáraiban, a közmunkatáborokban.

Akinek ez a forgatókönyv tetszik, az támogassa szavazataival, semmittevésével, közömbösségével Orbán Viktor birodalmi álmait, hogy hamarosan térden csúszva zarándokolhasson a fényes tekintetű nemzetvezető budai várban magasodó rezidenciája elé sátoros ünnepeken, amikor a rezsiharc, a nyugati demokráciák elleni szabadságharc és a józan ész fölött aratott győzelmek évfordulói alkalmából rendezett tűzijátéktól lesz hangos a székes főváros és ingyen perecet (karperecet) és bort fognak osztani az utcán, amit állami pénzért vásárolnak Mészáros Lőrinc pincészetéből.

Akinek nem tetszik ez a jövőkép, az vonuljon az utcára és követeljen új, népszavazással megerősített alkotmányt és választási törvényt, szegénység elleni programot, egy korrupció ellenes társadalmi ellenőrző szervezet felállítását. Kezdeményezzen polgári elégedetlenségi mozgalmat kiválasztott törvények figyelmen kívül hagyására, mint például, nem vásárolunk matricát a gyorsforgalmi utakra. Az álljon ki Magyarország nyugati orientációja mellett, ítélje el Oroszország agresszióját Ukrajna ellen. Követelje, hogy a kollaboráns ellenzék azonnal vonuljon ki a parlamentből, ne legitimálja részvételével tovább az orbáni áldemokráciát. Ha mindez nem vezet eredményre, szét kell kergetni a magyar parlamentet. Volt már ilyen a történelemben, nem is egyszer.

Zsebesi Zsolt