A festőknek befellegzett, győzött a Google

 

A Google pár hete jelentetett meg egy 1500 képes válogatást olyan műholdképekről, amelyek a Föld szépségét mutatják meg. A képek nagy felbontásúak, szabadon felhasználhatóak, és személyes tapasztalat alapján állítjuk, hogy nézegetésük durván addiktív tevékenység.

Szóval, átnyálazva a képeket, találtunk pár elképesztő kompozíciót – olyanokat, amik a legnevesebb absztrakt festőket is megszégyenítik. Az esztéták és művészettörténészek az ilyen képekre azt mondanák, ha egy galériában találkoznának velük: páratlan ecsetkezelés, szokatlan kompozíciók, érzéki és nyers színhasználat, transzcendens kontúrok.

És igazuk is lenne. 

A vizuális rímeken felbuzdulva összepárosítottuk a Google Earth legszebb képeit kedvenc nonfiguratív festőink munkáival, hogy kiderüljön: az absztrakt, sosem látott formák és színek ott vannak a természetben, csak elég messziről kell arra rápillantani. Nem tudjuk, mi lehet az oka, és kinek áll ez érdekében, de felfedezésünk már-már istenbizonyítéknak tűnik: Mark Rothko egyik festménye megszólalásig hasonlít Üzbegisztán egy partszakaszának műholdképére.

Úgy hat, mint a zene

De kezdjük az ámulást egy apró spanyol faluval Zamora tartományban, ahol összesen 268-an élnek, és valószínűleg nincsenek tudatában annak, hogy a Google műholdképén a falujuk úgy fest, mint Kandinszkij Kompozíció 8 című festménye.

Az egyik legjelentősebb orosz absztrakt festő 1923-ban készült képe megtestesíti a művész ars poeticáját: a színek, formák és ritmusok játéka úgy hat a lélekre, mint a zene, a festő pedig olyan, mintha hangszeren játszana.

Vajon megfordult ez annak az informatikusnak a fejében, aki először meglátta és környezetéből kivágta ezt a műholdképet? 

Kandinszkij készítette az első teljesen absztrakt képeket a művészettörténetben. Fenti képét saját maga a háború utáni festészetének csúcsteljesítményének tartotta.

Felszabadult formák terpeszkednek

A következő megdöbbentő párhuzam: a Daniel Campos tartomány Bolívia délnyugati részén helyezkedik el, és egy bizonyos nézőpontból meglepően hasonlít Joan Miró egyik képére. A spanyol, egészen pontosan katalán, általában a szürrealistákkal együtt emlegetett festőt a játékos színhasználat, a színfoltok és tömegek ritmikája érdekelte, ez az alábbi festményén is látszik.

A kötetlen, intuitív formák felszabadultan terpeszkednek a vásznon – csak úgy, mint Bolívia egy része az űrből. Így néz ki egy megmosolyogtató dúr hangsor a színek és formák nyelvén!

Sugárzó őserő

Van olyan festő, aki úgy lóbálta ecsetjét, mint a nigeri táj - az alábbi képpáron felül a nigeri Dirkou településhez tartozó terület látható, alul pedig Jackson Pollock 1950-ben készült Number 1 című képe.

Az amerikai festő az absztrakt expresszionizmus egyik legjelentősebb alakja volt, sajátos festészeti módszerét akciófestészetnek nevezte: a vásznat a padlóra fektette, a felületeket spontán módon, csurgatással, fröcsköléssel, az ecset lóbálásával hozta létre.

Képeiből csak úgy sugárzik a káosz és az őserő. 

A MOMA gyűjteményéhez tartozó kép Pollock kései műve, ekkoriban kezdett fekete-fehér képeket festeni. Pollock alkoholizmussal küzdött, ’56-ban autóbalesetben halt meg, életéről 2000-ben készült film, amiben a művészt Ed Harris játszotta.

Tragédia, extázis, végzet

Szintén az absztrakt expresszionizmushoz szokták sorolni Mark Rothkót, és ezek szerint az alábbi üzbegisztáni partszakasz műholdképét is (csakhogy tiszta legyen: a bal oldali kép Üzbegisztán). Az orosz származású, az Egyesült Államokba emigrált művész lebegő, körvonal nélküli, nagy térmélységgel rendelkező színfelületeivel szerzett nevet magának.

Rothko elutasította a tudatos alkotást, a festést titokzatos rítusnak látta. "Szeretném, ha megértenék végre, én nem vagyok absztrakt művész… Nem érdekel a színeknek és a formáknak, vagy bármi másnak a viszonya.

Engem kizárólag az alapvető emberi érzelmek kifejezése foglalkoztat. 

A tragédia, az extázis, a végzet, satöbbi. A tény, hogy olyan sok ember kiborul és sírva fakad, amikor szembesülnek a képeimmel, azt bizonyítja, képes vagyok kommunikálni feléjük ezeket az alapvető emberi emóciókat” - mondta művészetéről. Képeinek többen tulajdonítottak transzcendens jelleget, ez vezetett az úgynevezett Rothko-kápolna megépítéséhez is Texasban. Rothko 1970-ben lett öngyilkos.

Mintha lángnyelveket formáznának

Rothko és Pollock kortársa volt Clyfford Still, ám igazából ő festett először absztrakt képeket a második világháború utáni években. Az absztrakt expresszionizmus úttörője valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy PH-929 című olajfestménye (jobb oldalon) megszólalásig hasonlít a kínai Hajnan sziget egyik partszakaszára.

Képein a színek és formák együttese olyan benyomást kelt, mintha a felső réteg letépésével tárulna fel az alapozás. Törekvő, vibráló formái mintha lángnyelveket formáznának, az uralkodó sötét tónus viszont komolyságot ad a képnek – pont mint egy tagolt partszakasz látképe.

Puha érzelmek, lebegő tónusok

A szintén amerikai Ronnie Landfield képei teljesen más hangulatúak. A puha formák, éteri színek és érzelmes tónusok miatt a manapság is alkotó és kiállító festőt a lírai absztrakcióhoz szokták sorolni, és ez az érzelemdús megközelítés a Silver King című képen (alul) is látszik. Felette az üzbegisztáni Mujnak látható.

Hideg struktúrák

A kísérteties képpárokból a kortárs magyar művészet sem maradhat ki: Szij Kamilla konceptualizmust és minimalizmust meghaladó, első ránézésre kissé hidegnek látszó grafikai struktúrái tűvel papírra karcolt hálózatok, kiismerhetetlen és szigorú rendszerek - csak úgy, mint az a vonaltenger, ami az alábbi, Mongólia egy részéről készült műholdképen látható.

Az emberiség közös vizuális jelrendszere

Komolyra fordítva a szót, valójában semmi meglepő nincs abban, hogy egy halom gyönyörű, talán Photoshoppal kontrasztosabbra vett, szükségszerűen absztrakt műholdkép között vannak olyanok, amik hasonlítanak a művészettörténet több ezer absztrakt festménye közül egyre.

Ezek a párhuzamok épp a Google Earth View képszerkesztőinek tehetségét dicsérik: a képkivágatok megteremtése során sikerrel alkalmazták azokat a kompozíciós elveket, vizuális játékokat, színátmeneteket és ritmusokat, amiket a 20. század során a nonfiguratív festők kísérleteztek ki. Persze nem feltétlen tudatosan tették ezt, de akkor is.

Mégis, ezek a képi rímek a meglepetés erejével hatnak - azt sugallják, mintha lenne az emberiségnek egy közös vizuális jelrendszere, amit tudattalanul használ minden képalkotó. Hogy valahol találkozik a természet és a művészet, az űrbéli látvány és a festők fantáziája. És ez mindenképp érdekes gondolat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK